2014. május 11., vasárnap

Nem fájt?

-Köszönöm szerelmem-mondtam a csók után
körülnéztem Harry sehol nem tudom mi baja van de ez így gáz.Niall-nek inkább nem szólok semmit erről az egészről hisz jó haverok is lehetnek nem rombolom le ezt az egészet.Niall engem itt hagyva visszavitte a dobozt..Csak én lehetek ennyire szerencsétlen h egy kutya miatt bele esek egy sörösüvegbe,ráadásul szépen elvágja az a hátamat.ezen gondolkodtam egészen addig amíg lépteket nem hallottam Zayn volt az hála istennek nem Harry,Szerintem a szemembe se mer majd nézni.úgy döntöttem hogy elmegyek orvoshoz a hátammal mert nagyon nagy a seb.
-Zayn,elviszel dokihoz?-kérdeztem lazán mire ő bólintott.
megkerestük a többieket és elindultunk volna ha Harry meg nem szólal hogy pólót kéne cserélnem mert ez csupa vér.Én erre bólintottam és mondtam Niall-nek hogy először mennyünk hozzánk had öltözzek átt
majd Niall irányt váltott.egész úton szidtak hogy mért vagyok ennyire nyugodt.én csak hallgattam,válaszolni lusta vagyok-erre a gondolatomra elmosolyodtam amit a fiúk is észre vettek.Te jó ég 3 fiúval vagyok egy kocsiba úgy hogy mind a 3 szeret,ez nem semmi.EZ után az út csendben telt de csak az út mivel megállt a kocsi mind a 3 fiú egyszerre felpattant és elkezdtek beszélgetni,míg én besiettem és átöltöztem ezt a ruhát vettem fel:
miután felvettem kimentem a többiekhez akik azóta  már beültek a kocsiba engem várva.
beültem Niall mellé aki megkérdezte mehetünk-e mire én ismét bólogattam.Út közbe rádiót hallgattunk nagyon unalmas volt mert nem hogy zene ment volna inkább hírek ezt utálom egy rádióba,mikor zenét akarunk hallgatni akkor híreket mondanak amikor meg híreket akarunk hallgatni ez nagyon ritka de néha zt akarunk akkor meg zene megy.Végre odaértünk Niall és én szálltunk ki elsőnek mert Harry azt akarta hogy fotózzuk le őt és Zayn-t hát megtettük természetesen nem tudtak normális képet vágni hiszen ők Zayn és Harry mit vártunk tőlük.itt a fotó:
Miután megmutattuk nekik a fotót mind a ketten elkezdtek hangosan röhögni a parkoló közepén kicsit se néztek minket hülyének.Bementünk a nagy röhögés után és onnantól kezdve mindenki komoly fejjel nézett Harry arcáról ki lehetett olvasni hogy aggódik de mért hiszen csak elestem.nem sokkal később Niall és én bementünk a dokihoz míg a többiek kint maradtak várni.A doki azt mondta hogy húzzam fel a pólómat de én nm tudtam mert ahogy megmozdultam belém nyilallt a fájdalom mikor ezt a kis haspókom meglátta oda jött hozzám és felhúzta helyettem.Mikor a doki meglátta hogy mekkora a seb azt mondta hogy ezt összevarrja,én erre a szavára csak nyugodtan bólintottam egyet próbáltam azt mutatni hogy nem félek pedig egy kicsit valóban bennem volt a félelem.
*
*
Befújta a sebet valami érzéstelenítővel és neki látott Niall végig nézte az egészet néha-néha felpillantott arcomra gondolom azt nézte hogy mi a reakcióm.Az érzéstelenítő nem hatott túl sokat mert így is rohadtul fájt amit Niall is észrevett és szólt a dokinak hogy fáj nekem mire ő még fújt a sebre érzéstelenítőt így már kicsivel jobb volt de a szemeimet még mindig összeszorítva tartottam.A doki miután  összevarrta szólt hogy legyek óvatosan nehogy elszakadjon a varrat és azt mondta hogy egy hét múlva jöjjek vissza.Mire én csak bólogattam és udvariasan megköszöntem,majd távoztunk.A fiúk mihelyst meglátták hogy nyílik az ajtó felugrottak és megkérdezték mi volt.mire én rávágtam volna hogy semmi de Niall gyorsabb volt és elmondta nekik h összevarrták a sebemet.
-Azta és fájt?
-nem fájt Harry- nevettem fel
-és megnézhetjük-jött a következő kérdés Zayn-től
-persze-mire Niall furán nézett rám de aztán meglátta hogy azt tátogom neki :"húzd fel a pólót légyszi"
ő erre elmosolyodott és felhúzta a sajátját én csak megforgattam a szemeimet hogy lehet ilyen kis hülye?
-Niall,én magamra értettem
-Jah oké-vörösödött el
majd odalépett hozzám és felhúzta nekem.A fiúk nagyon nézték a sebet én ezt nem értem mi olyan fura egy seben?



2 megjegyzés: